A berkenyék közül a madárberkenye, a barkóca berkenye és a házi berkenye gyümölcsét használták egykor, és bár nem túl ismertek, de még ma is. A házi berkenye termése a legnagyobb, talán ebből a leggazdaságosabb valamit készíteni.
A vadon élő házi berkenyét (Sorbus domestica) Magyarországon törvény is védi. Vagyis védett növény. Az ültetett öreg fákra is nagyon kellene vigyáznunk, matuzsálemek is vannak közöttük, kevés van belőlük. 300 éves házi berkenye Telekiben - Totoró blogján - a matuzsálemet azóta védetté nyilvánították.
Termése ehető, és felhasználható. Tavaly a piacon egy idős nénitől vettem házi berkenyét kipróbálásra. Idén kaptunk egy meghívást, hogy egy ismerős házi berkenye fáját leszüretelhetjük, de valahogy nem sikerült ezt összehozni. Így marad a tavalyi lekvár a bejegyzéshez.
A házi berkenye leszedve, nagyon gyorsan túlérik, és le is potyog a fáról. Én nyersen nem nagyon kedvelem az ilyen "szottyós" gyümölcsöket, ezért lekvár készült belőle. Félbe vágva feltettem főni, kevés (amennyi ellepi) almalében, ill. másik felét meggylében, de víz is jó. Amikor felforrt, kb. negyed órát kevergetve főztem, majd hagytam állni. Igen kevés édesítés kell hozzá, mert nagyon édes gyümölcs. Mikor langyosra hűlt átpasszíroztam. Újra forraltam és steril üvegekbe töltve, dunsztba tettem. A gyümölcshéjban és a magházban levő természetes pektin a főzés majd az állás során kioldódik és besűríti a lekvárt, nem kell külön zselésítő, de érdemes egy hideg tányérra cseppentve, csepp-próbával megnézni, elég jól besűrűsödik-e, ha nem főzéssel tovább kell sűríteni. Az almalével készültet fahéjjal ízesítettem, ez barna színű lekvár lett. (Tudom, hogy van még belőle, de nem találom, ha meglesz, utólag megmutatom). A meggylével készített pirosas színű és pikánsabb ízű lett. A házi berkenye lekvárja magában almaízű, de finom. Érdemes vele dolgozni.
