Quantcast
Channel: Erdőkóstoló
Viewing all 619 articles
Browse latest View live

Vargánya svéd gombasaláta módon, rukkolával, narancsos alma-salátaboglárka-rukkola salátával, tojással.

$
0
0
A jó ismert svéd gombasalátát gyerekkorom óta kedvelem. Saját történetem hozzá, hogy gyerekkoromban apukám néha, mikor a nagy Budapesten akadt dolga, elvitt magával, kis falusi lánykát, még az iskolából lógás terhére is, és ilyenkor hazafelé,  a vonatra várva gyakran ettünk svéd gombasalátát a Déli pályaudvar régi emeleti éttermében. Mindketten szerettük ezt az ételt. Ott persze nem vargányából, sőt nem is erdei gombából készült. Én ezúttal nem friss, hanem olajban tartósított vargányából készítettem.  


Elkészítés:
A vargányát korábban olajban tartósítottam, így ehhez az ételhez csak alaposan lecsepegtettem, és saját eltevésű, sűrűre főzött paradicsomszószba főztem, amit egészen apróra vágott vadsnidlinggel és fűszerekkel előfőztem, és kb. félidőben adtam hozzá a vargányát. Fűszerek: szurokfű, citromos kakukkfű, citromhéj, 1 citromkarika belefőzve (de közben kóstolni, nehogy túl keserű legyen), pici narancshéj, só, őrölt fekete bors, cukor (más édesítés) ízlés szerint. Mikor már kifőtt a fűszerek íze a szószban, el is készült. Kihűlve rukkolát is vágtam bele és apró kis savanyú uborka darabokat, keveset. A végén a savasság beállítása citrommal, ha a savanyú uborkától nem lesz elég savanykás. A rukkola mustáros, borsos, kicsit kesernyés íze és az uborka savassága jól illenek az alapízekhez, és könnyítik, emészthetőbbé teszik a hidegen tálalt gombás ételt. Persze nagyon sokat nem ajánlott így sem belőle enni. A rukkoláról egyébként azt mondják, hogy vargánya íze is van. Behűtve tálalható, ezúttal főtt tojással és gyümölcsös, vadzöldséges rukkola salátával.
     
Megjegyzés: Ez az étel tavasszal készült, de máskor is elkészíthető. Vadsnidling tél végén és tavasszal, salátaboglárka tavasszal szedhető hozzá, rukkola pedig tavasszal-nyár elején és az őszi hónapokban van a kertben vagy a piacokon. Friss vargányával is elkészíthető természetesen és más gombával is helyettesíthető a vargánya.
   
Az ételben található vadon gyűjtött összetevők:
Ízletes vargánya (Boletus edulis)
Vadsnidling avagy nekem legtöbbször kígyóhagyma (Allium scorodoprasum), de más vékony levelű vadhagyma is lehet
Citromos vad kakukkfű (Thynus pulegioides)


A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!
Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Podagrafüves, hajdinás laskaleves

$
0
0
A késői laskagomba késő ősztől megjelenő finom erdei gomba. A podagrafű erdőkben és sokszor kertekben is jól szaporodó levélzöldségnövény és gyógynövény. Ezúttal egy gyors és egyszerű és finom leves készült belőlük gyökérzöldségekkel gazdagon és hajdina (pohánka) betéttel.


Hozzávalók:
1-2 csészényi darabolt késői laskagomba 
1 nagyobb sárgarépa kockázva
1 fél kisebb pasztinák kockázva
1 nagyobb szelet zellergumó kockázva
1 kisebb petrezselyemgyökér kockázva
1 fél csészényi hajdina/pohánka
1 csészényi apróra vágott podagrafű
1 nagyobb gerezd fokhagyma apróra vágva
1 kisebb vöröshagyma egészben
1 evőkanál zsír (vagy olaj)
víz
 Fűszerek: só, őrölt fekete bors, őrölt köménymag

Elkészítés:
A fokhagymát és sárgarépa kockákat kevergetve zsíron pirítottam, míg a fokhagyma illatozni nem kezdett, és a répa sárgára nem festette kicsit a zsírt. Ezután hozzáadtam a gombát, a vörös hagymát egészben és a többi gyökérzöldséget; felöntöttem vízzel, fűszereztem, és hozzáadtam az előzetesen beáztatott hajdinát is. Mikor már szinte megfőtt minden, a levesbe tettem a podagrafüvet is és készre főztem. (Ha a laskagomba esetleg öregebb, akkor érdemes előfőzni, nehogy kemény maradjon) 

A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Erdőkóstoló sorozat a Turista Magazinban és más írások a vadnövények feldolgozásáról, felhasználásáról

$
0
0
21. századi tündérkonyha címmel az októberi Turista Magazinban egy bevezető riport után


a novemberi számban Csipkebogyó a témaCsipkebogyó a hecsedlin túl címmel. A decemberi számban (hamarosan megjelenik) a téli levélzöldségek, és téli gombák lesz téma.

Gyógynövényes recepteket találhattok még tőlem a Farmakognóziai Hírekben 2017 szeptemberétől kezdődően, korábbi lapszámokban pedig másoktól. A lapszámok letölthetők, sok hasznos gyógynövényes írást olvashattok bennük.

Akit egyes témák mélyebben is érdekelnének pl. a régi gyakorlat, amivel igen sok növényt erjesztéssel tartósítottak vagy ecetet, savanyítót, kovászos savanyúságot, erjesztett kásaételt, alkoholos italt, pezsgős szörpöt, sört, széndioxidos (pezsgős) italt és sok egyebet készítetek, az sok érdekeset találhat ebben az írásunkban: Erjesztéssel feldolgozott vad - és kultúrnövények Magyarországon

Egy másik írásban szintén a vadnövények sokféle használata a téma: Vadnövények gyűjtögetése és piaci árusítása egykor és napjainkban Baranya megyében.

Korábbi riportokról velem itt



Laskagomba pörkölt

$
0
0
A késői laskagomba az őszi esők és az első hidegek után jelenik meg korhadó tuskókon, fatörzseken, beteg fákon. Jó ízű gomba, de rendesen meg kell főzni, így a fűszeres vajon lepirítva, gyors elkészítés, amit sok gombából szeretek, ennek a gombafajnak sokszor nem elég, így ha több akad belőle, pörköltnek is kiváló. 

Laskagomba pörkölt készülőben,
amikor a gomba a hagymás rántásra került + víz

Elkészítés: A gombát megtisztítottam, megmostam és apróra vágtam, úgy három csészényi lett. Pici füstölt szalonnakockával dúsított zsiradékon üvegesre pirítottam 2 fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd adtam hozzá úgy 6 közepes gerezd, apróra vágott fokhagymát is. Amikor ennek is már érezhető volt az illata, lehúztam a lábast a lángról. Mikor picit hűlt, egy jó evőkanálnyi, rendes színű, házi, őrölt pirospaprikát oldottam fel a zsiradékban, míg a paprika szépen kiadta színét, majd a hagymás alapra tettem az összevágott gombákat. Fűszereztem, sóztam. Fűszerek: egész fekete bors, borókabogyó, őrölt kömény, majoránna, babérlevél. Szoktam hozzá adni, ha van, kisebb, friss paradicsomot vagy 1-2 kanálnyi paradicsomlevet és egy zöldpaprikát vagy, ha csípős kell, cseresznyepaprikát is egészben, vagy csak bevágva. Vízzel felöntve, sűrűn ránézve, néha megkeverve, ha kell, a levet pótolva készre főztem. Főzési idő laskánál változó, ha picit öregebb, több idő kell. Túrós rizslisztnokedlivel, céklasalátával finom volt. A túrós rizslisztnokedli készítését ittírtam le.   

A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

A csabaíre vérfű a konyhámban

$
0
0
A csabaíre vérfű vagy kis vérfű (Sangiusorba minor) a legfinomabb téli-tavaszi vadzöldségek egyike. Én főként salátákba és szendvicsekre, szendvicskrémekbe, pástétomokba teszem nyersen, vagy hidegen kevert, fűszeres mártogatókba turmixolom, mert egy igazán finom saláta- és enyhe ízű zöldfűszer. A franciák fűszerethez, ecetben érlelik

almás, diós, vérfüves saláta

A csabaíre vérfüvet kis vérfűnek vagy csak csabírének is nevezik. A gyepek növénye, elsősorban száraz típusú gyepeket kedvel, míg rokona az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) nedves, mocsár- és lápréteken, nedvesebb talajú kaszálókon  él. A csabaíre gyakoribb, inkább a sovány, száraz talajokat kedveli, sziklás köves felszíneken is jól érzi magát, és gyorsan települ bolygatott felszínekre, sivár kőbányákba, rézsűkre is. A legeltetett gyepekben is előfordul, soványabb talajú tarlókra is beköltözhet. 

Évelő; tőlevélrózsáival áttelel, így télen is rendelkezésünkre áll. Télen ízletesebb is, száraz nyarakon gyakran lesz kesernyés az íze. Ha megtaláljuk töveit, azokra érdemes vigyázni, mert évekig gyűjthetünk róluk friss, ízletes salátának valót. Szaporítani is érdemes, annyira értékes növény. Régen konyhakertekben termesztették is, érdemes lenne ismét visszahozni a veteményesekbe. Íze egyesek szerint uborkaszerű, de annál sokkal érdekesebb. Kissé fanyar, rózsaillat-szerű, aromás utóízt is lehet érezni, amikor elrágjuk nyersen a leveleket, így a legfinomabb salátanövények közé sorolható.



Felismerése: Nagyon jellegzetes levélzetű és egyedi virágzatú, tőrózsás növény, virágzáskor 30-60 cm-re vagy magasabbra is nő. Levelei szárnyasan oldallevélkések, az oldallevélkék egyenletesen fogazottak, gyakran kékeszöldek, de üde zöldeket is találhatunk. Virágzata kis gömböcske, amiben sziromlevél nélküli, zöld csészelevélkékkel körbevett virágocskák élénkpiros bibékből álló, finom bojtocskáit és a virágokból kilógó, minden kis fuvallatra lengedező porzókat látunk. Aki egyszer találkozott vele, nem felejti, nincs hozzá hasonló.

Gyűjthető, ehető növényi részek: Tőrózsa fiatal levelei, egyenként, óvatosan szedve.

Gyűjthető:Ősztől egész télen, majd tavaszon át gyűjthetők levelei, egészen a szárba szökkenésig. Virágzáskor nem hoz friss tőleveket, ezért a virághajtások akár el is távolíthatók, hogy ismét növesszen salátának való leveleket. 

A felhasználás módja: A leveleket elsősorban salátába teszem, de főzve, pl. levesekben is kipróbálható. Zöld nyers fűszerként is finom kevert túróba, tojásos, salátákba, majonézes és / vagy tejfölös, hideg mártogatókba, és jól illik a zöld turmixitalokba is íze.

zöld, hideg mártogatók

 Táplálkozási értéke, hatásai: Cseranyagokat, flavonoidokat, illóolajat tartalmazó levelei belsőleg és külsőleg is antibakteriális hatásúak, gyulladáscsökkentők. Összehúzó, vérzéscsillapító hatásuk is ismert, és mérséklik a hasmenést. Nevét is vérzéscsillapító hatásáról kapta a nemzetség, de közeli rokona, az őszi vérfű ezen hatásokat erősebben fejti ki. A csabaíre vagy kis vérfű inkább finom salátanövényként vívta ki az elismerést.  

Medvehagymás, joghurtos uborkasaláta

$
0
0
Görög ihletésű saláta medvehagymásítva



Hozzávalók:
fél db csíkokra vágott kígyóuborka 
2-3 levél medvehagyma összevágva
Öntet: kb. 2 kanál natúr joghurt, pici citromos bors, só, pici édesítés 

Az öntet hozzávalóival kezdve a hozzávalókat összekeverjük, majd tálaláskor megszórjuk néhány db. illatos ibolya virággal.  

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,


A cseh kucsmagomba a konyhámban

$
0
0
A cseh kucsmagomba a tavasz első gombája, együtt nőhet a fattyú kucsmagombával is. Az ízletes és a hegyes kucsmagomba is kerülhetne a konyhámba, de nem szokott, mert leginkább a nyáras ligeterdőket kedvelő cseh kucsmával találkoztam eddig. Sokan kedveljük, és alig várjuk ezeket az első tavaszi gombákat. Felismerésük sem nehéz, de a saját gyűjtésű gombát lássa szakellenőr, mert akad mérgező, némileg hasonló faj is ebben az időszakban. A Netgombászt is érdemes megnézni, mit írnak a kucsmagombákról és felhasználásukról. Nagyon fontos a 20 perces sütés-főzés, hőkezelés, mert ezek a gombák csak ezzel feltétellel válnak ehetővé. Sajnos nem minden év jó kucsmás év, szeszélyes gombák ezek, de az idei, 2018-as év jónak tűnik.


Gyűjtés, tisztítás: Nyárligetekben, folyóparti ártéri erdőkben kereshetjük a cseh kucsmát és a fattyú kucsmagombát is. Nyersen törékeny gombák, óvatosan kell szedni, szállítani, főzve azonban már rugalmasak lesznek. Gyűjtéskor érdemes arra figyelni, hogy az öregedő gombák sötétebbre barnulnak, kissé feketednek itt-ott, azokat már nem érdemes hazavinni, mert gyorsan romló alapanyag a gomba.
Mint minden gombát, ezt is már az erdőben a lehető legjobban meg kell tisztítani. Földes tönköt nem teszek soha a kosárba, és mindent, ami nem gomba azt lesepregetem róla, mielőtt a kosárba kerül. A gombát általában nem mosom meg, de ha mégis mosni kell, akkor folyó vízben, soha nem vízbe áztatva. A cseh kucsmát nem szoktam megmosni, hiszen én mindig leforrázom vagy előfőzöm és ez felér egy alapos mosással is. Ha mégis marad rajta törmelék vagy homok, akkor azt hagyom leülni a forrázó vagy főző víz aljára. Szárítani is természetesen mosás nélkül ajánlott. Mosásnak úgyis alkalmas lesz majd az a víz, amibe be kell áztatni felhasználás előtt a szárított gombát, hogy visszakapja víztartalmát.    

Elkészítés: Főzés után a gombák rugalmassá váló kis kucsmája jól tölthető mindenféle finomsággal. A cseh kucsma, aminek tönkje pillanatok alatt kipattintható a süvegből, különösen alkalmas erre. Megtöltés után aztán tepsiben, szósszal leöntve süthető, vagy akár töltve, majd panírozva ki is rántható. Főzéskor nem kellemes a konyhában terjengő illat,  ezért én az első levet, forrázó- vagy főzőlevet leöntöm. Nem kedvelem töményen, tehát gombapörkölt helyett inkább levesbe, rizottóba, tésztaszószba, tojásba kerül kisebb mennyiségben. 

A kucsmagombák jól is mutatnak az ételben, a kis süvegeket egyben hagyva vagy félbevágva, izgalmas, ahogyan mintázatuk átsejlik a szósz anyagán. Rövidebb sütésidejű pitéket, kenyérlepényt, pizzát is dekorálhatunk vele, tapasztalatom szerint nem ég meg a tetejükön.

Óvatosság: Csak feltételesen ehető gomba! Csak 20 perces alapos sütés vagy fűzés után válik fogyaszthatóvá. Saját gyűjtésű gombát lássa szakellenőr!

kucsmagomba tejszínes szószban
Kucsmagombás, vadzöldséges sós pitécskék
kucsmagombás rizottó
kucsmagombás vadzöldségleves
tojáscsiga betéttel

A vadon növő felfutó komló (Humulus lupulus), mint ehető vadnövény bemutatása

$
0
0
A vadzöldségekként nem csak leveleket, hanem fiatal hajtásokat is gyűjthetünk. Ezek között a leggyakoribb, könnyen felismerhető és könnyen gyűjthető, nagyon jó ízű a komlóhajtás. A komló sokfelé előfordul, elsősorban nedvesebb élőhelyeken él. Patakpartokon, tavak körüli gyomnövényzetben, ártéri fűz-nyár erdőkben, de máshol is, erdőszéleken, bokrosokban is lehet vele találkozni. A talajbolygatást is elviseli, kertekben, szőlőskertekben, gyümölcsösökben is jól érzi magát, ha hagyjuk. Szeret felfutni kerítésekre, oszlopokra is. Gyógynövényként termős virágzatát már a rómaiak is használták, a sört azonban a finneknek köszönhetjük belőle. A vadkomló fiatal hajtásából, a komlójövésekből Erdélyben levest, főzeléket készítettek. A komlóhegy salátát pedig már a 16. századi erdélyi fejedelmi szakácskönyv is említi.


a komló vöröses színű tavaszi hajtásai

Felismerése: Jellegzetes, magasra felkúszó növény, hajtásai balra csavarodnak. Levelei háromkaréjúak (a legfelső, legfiatalabbakat kivéve), hegyes csúcsúak, érdes tapintásúak. A fiatal hajtás színe lehet egészen sötét vöröses. A kifejlett növény felismerése nem nehéz, hozzá hasonló nincs, de figyeljünk oda arra, hogy horgas-szőrös legyen a hajtás, amit szedünk, mert szeret más kúszó fajokkal összecsavarodni, összekeveredni, így véletlenül mást is kosárba tehetünk. Kétlaki növény, vagyis a termős és porzós virágok külön növényen vannak, ezt akkor jó tudni, ha termős virágzatát is gyűjtjük.
a komló van, ahol kevéssé vöröses tavaszi hajtásokat hoz 
Ehető, gyűjthető növényi részek: Fiatal tavaszi hajtása, később a hajtáscsúcs néhány fiatal levéllel gyűjthető; majd termős tobozvirágzat kovász adaléknak, fűszernek, pl. keserűlikőrökbe szedhetjük. A tobozvirágokból kiszórható port pedig szintén fűszernek gyűjthetjük.
Gyűjtése: A legfinomabbak a tavaszi, még levél nélküli, első hajtások, kb. 20 cm hosszúságig. Később a hajtáscsúcsot addig és olyan hosszúságban gyűjthetjük, míg könnyedén letörhető, nem fás és nem rostos, még legalább pár mm vastagságú. A hajtáson levő fiatal, bontakozó levelei is ehetők, nem feltétlenül kell őket leszedni a hajtásról. Az idősebb hajtásrész fás vagy rostos és keserű ízű, nem alkalmas fogyasztásra. A tobozvirágzat nyár végén, ősszel jelenik meg a nő ivarú egyedeken. Addig gyűjthető, míg zöld vagy sárga színű. Ha foltokban barnul, már ne szedjük.
A felhasználás módja: Fiatal, földből éppen kibújó hajtásai spárga vagy zöldbabszerűen használhatók. Levesben akár más zöldségekkel, lencsével, babbal és akár hússal is főzhető; párolt zöldségként, rakott zöldségként (csőben sütve), tejszínes mártással, hollandi mártással, rizottóban. Tojáslepénybe sütve is nagyon finom, csak fantázia kérdése, hogy ki, hogyan készíti el. A legfinomabb talán a legegyszerűbb: gőzben párolva, majd fűszeres vajban átforgatva, köretként vagy magában fogyasztani. Ha sok van, és nem fogy el, sós befőttként vagy ecetes savanyúságként is elrakható szűkösebb napokra. Nyár végén, ősszel tobozai különleges fűszerport is szolgáltatnak. A komló friss, fiatal hajtásának spárgaszerű vagy zöldbabszerű felhasználása mellett, a komlóvirágzat használata alapvető volt, mint kenyérkovász-alapanyag Magyarország több táján. A komlóvirágzat főzetével készült a komlós korpa kovász. Ha valakinek hiányzott ez az alapanyag, akkor bizony "nem volt sütnivalója". Szüret-tájt készítették el az egész évre szükséges „kenyérélesztőt", amit megszárítva tároltak. Babonák is fűződtek hozzá. Komlós korpát nem volt szabad kölcsönadni, mert az, bajt hozhatott a házra, vagy elronthatta a kenyeret. Legfeljebb a frissen házasodott fiatalasszony vihetett az anyai háztól komlós korpát.

Táplálkozási értékei, hatásai: A komlóhajtás nem keserű, de a fiatal levelekben már érezhetően lehetnek keserűanyagok, ezek emésztésserkentők és egyes források arról is beszámolnak, hogy a levelek rutint tartalmaznak, amit visszér-problémák esetén kedvező a táplálkozásba illeszteni. A hajtás C-vitamint is tartalmaz, így nyersen enni is előnyös, de figyeljünk oda, hogy a horgas szőrei nyers fogyasztáskor irritáló hatásúak lehetnek a szájban és a torokban. Enyhe vízhajtó hatásával is számolni kell. A hajtás továbbá antioxidánsokat is tartalmaz, ezért fogyasztásának szerepe lehet az egészségmegőrzésben is. A komlóhajtás azonban még nem tartalmazza, vagy csak kis mennyiségben azokat az anyagokat, amik komlótobozban (a virágzatban) nagyobb mennyiségben megvannak, és amivel a komlótoboz használatakor számolni kell, mégpedig főként a nyugtató hatása és a fitoösztrogének (hormonhatású anyagok) jelenléte miatt. A komlótobozban illóolajok, cserző- és keserűanyagok, gyantaanyagok a hatóanyagok. A komlóvirágzat nem csak aromaanyagairól ismert, hanem gyógynövényként is, ezért hatásainak, annak kockázati tényezőinek is utána kell járni használata esetén, különösen a veszélyeztetett csoportokban (általában kisgyerekek, kismamák terhesség és szoptatás idején, krónikus betegek, jelen esetben pl. depresszióban szenvedők esetében is).  
Óvatosság: A termős növény tobozvirágzata igen jellegzetes, jól felismerhető. A fiatal hajtásokat is (amiket fogyasztani lehet) biztosan ismerjük fel, fontos, hogy a horgas szőrök meglétére figyeljünk gyűjtés közben, mert más kúszó növények is keveredetnek hajtásai közé, pl. a mérgező sövényszulák, ami hasonló élőhelyeken él. Utóbbinak hajtásai teljesen szőrmentesek, sima tapintásúak. 
A komlóvirágzat gyógynövényként is ismert, ezért használata kockázati tényezőinek (nyugtató hatás, fitoösztrogének jelenléte) is utána kell járni, különösen a veszélyeztetett csoportokban (kisgyerekek, kismamák terhesség és szoptatás idején, depresszió esetén).

komlóhajtás receptötletek

komló címszó az Erdőkóstolón 
Párolt komlóhajtás fűszeres vajban, így a legfinomabb
Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Párolt komlóhajtás sonkacsíkban sütve, podagrafüves, vörös lencsés fekete rizs salátával, tükörtojással

$
0
0
komló friss tavaszi hajtását csak rövid ideig szedhetjük, ehetjük, de érdemes keresni, mert nagyon finom.  Komlóhajtásból régen is sokfélét készítettek, egész Európában kedvelt tavaszi csemege volt, vagy ma is az, sokféle módon elkészíthető. 

podagrafű egykor termesztett zöldség és gyógynövény, ma sokfelé él vadon hegy- és dombvidékeinken főként. Kellemes ízű levélzöldségnövény, ásványi anyagokban és nyersen C-vitaminban is gazdag; főzve is finom levesek, szószok és sok más készíthető belőle.


Elkészítés:

A komlóspárgát (személyenként 6-8 db-ot számolva) megmossuk, majd párolóedényben vagy gőz fölött egy fém szűrőtálban puhára pároljuk. A komlóspárgából 6-8 db-ot egy-egy szelet vékonyra vágott, hazai, házi sonkába tekerünk (fogpiszkálóval rögzítjük), majd serpenyőben a tekercsek mindkét odalát megsütjük. Ha készen van személyenként 1-1 tükörtojást is sütünk a sonka zsírjában.

A fekete rizst az előírás szerint megfőzzük, reszelt sárgarépával és apróra vágott podagrafűvel, főtt vörös lencsével, keverjük össze. Bodzavirágos balzsamecettel meglocsoljuk.

komlóspárga és podagrafű
podagrafű az Erdőkóstoló blogon
komló az Erdőkóstoló blogon

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Komlóhajtásos, podagrafüves, csalános tavaszi almaleves, sósan

$
0
0
komlóhajtás, a podagrafű és a csalán a legfinomabb, gyakori és magas táplálkozási értékű vadzöldségek. Komlóhajtás csak tavasszal szedhető, a többi szinte egész évben. Változatos módon készíthetők el 



Elkészítés: 2 hámozott almát darabolva, fél reszelt sárgarépát,  2 bő félmarék apróra vágott, vegyes vadzöldséget (komlóhajtás, csalán, podagrafű vagy szezonálisan, helyileg más is lehet) megpárolok kis lében, majd felöntöm vízzel (elég sűrűre szoktam, így kevés vízzel), majd fűszerezem, felforralom, és lefedve elzárom alatta lángot, kicsit hagyom állni. Fűszerek (mindenből csipetnyi): friss reszelt gyömbér, őrölt római kömény, friss, reszelt citromhéj, őrölt fekete (vagy fehér bors), só. Liszt-, cukor-, zsír- és tejmentes.  

Sárga gévagomba-brassói medvehagymás, podagrafüves, hideg, tejfölös mártogatóval

$
0
0
Amikor a sárga gévagombaés tavaszi  vad levélzöldségek találkoznak az egy nagyon ideális állapot. A sárga gévagombáért vannak, akik megőrülnek (magamra mutogatás), van, aki nem kedveli. Nincs gombaíze, és épp emiatt a húshoz hasonlóan használható. Brassói-szerűen elkészítve is is jól megállta a helyét. 

 Elkészítés:

A burgonyát kockára vágtam, és ugyanannyi sárga gévagombát is felkockáztam. Akkor jó állagú a sárga géva, ha a kés úgy szalad a gomba húsában, mint a vajban. Ha nem így van, akkor öreg a gomba.

A burgonyát pár gerezd apróra vágott fokhagymával, megsózva, kevés, 1-2 kanálnyi mangalicazsírban, egy jó vastag aljú kerámiaserpenyőben, fedő alatt pecsenyeburgonyaszerűre pirítottam (víz nem kell alá, saját gőzében puhul és sül). Néha a fedő levétele nélkül megráztam, hogy átforduljanak a burgonyakockák a másik oldalukra, és ott is piruljanak. Addig kell pirítani, míg belül megpuhulnak, kívül viszont ropogósra sülnek, néhol jól megpirulnak a krumpli kockák. Amikor elkészült, akkor külön, ugyanígy sütöttem meg kívül ropogósra a sárga géva kockákat is. Mikor már jól rásültek az ízek, akkor visszatettem mellé a sült krumplikockákat és 1-2 gerezd  frissen reszelt fokhagymával kiegészítve, frissítettem a fokhagymás ízt és összemelegítettem az egészet. 

A mártogató hidegen készült hozzá. Nagyon szeretem, gyakran készítem,szezonális levélzöldekkel, ha nincs medvehagyma, akkor pici fokhagymával, csalánnal, egyéb zölddel: Apróra vágtam nagyjából ugyanannyi medvehagymaleveletés podagrafüvet elég apróra, majd tejföllel és majonézzel, sóval, borssal szájízünknek megfelelőre kevertem. Van, aki picit édesebbre szereti, az egy kicsit édesítheti is. Nagyon finom, és a nyers levélzöldségekkel vitaminban is gazdag ez a mártogató.

Tálaláskor megszórtam az egészet apróra vágott levélzöldségekkel.



gévagomba az Erdőkóstolóblogon

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Vadzöldséges, magos, sós pite, vad levél-zöldséges, majonézes, hideg mártogatóval

$
0
0
Vad levélzöldségekkel készítettem sós pitét, amihez szintén vad tejfölös, majonézes hideg mártogatót is kevertem. A pite minden részébe, a tésztájába és a töltelékébe is került levélzöldség. Minden szezonban akad valami. Ez tavasszal készült, komlóhajtás, csalán, podagrafű, medvehagyma levél volt benne. 



A tészta zabpehelylisztből, szezámpehelyből, kevés napraforgómaggal, apróra vágott levélzöldekkel készült:
25 dkg liszt+magkeverék kb. 3/4-1/4 arányban
15 dkg hideg vaj (nagy lyukú reszelőn reszeltem bele)
1 tojás
1 teáskanál só
pár evőkanál apróra vágott, vad levélzöldség és kevés apróra reszelt sárgarépa
1 ek hideg víz
fél csomag sütőpor

Töltelék:
50 dkg túró (a gurulós jobb, mert kisebb  a víztartalma)
másfél csésze apróra vágott, vajon párolt, vad levélzöldség és vagy hajtás (csalán, komlóhajtás, podagrafű, kevés medvehagyma)
1 közepes sárgarépa reszelve, vajon párolva
1 ek kukoricadara
2 tojás
+ 1 ek kukoricadara a töltelék alá

Mártogató:
tejföl, majonéz, vad levélzöldségek (ha nincs benne medvehagyma, akkor 1 gerezd fokhagyma is) só, őrölt, fekete bors. Mindezekből ízlésünknek megfelelő mártogatót keverünk hidegen

A tetejére magkeverék: szezámmag, napraforgómag, lenmag

Vad levélzöldségeket szedünk, azt ami éppen van. Tavasszal pl. csalánt, komlóhajtást, medvehagymát, podagrafüvet, de lehet tyúkhúrt, hagymaszagú kányazsombort, vagy a kertből spenótot is. A csalánt előzetesen leforrázzuk, majd hideg vízbe tesszük, a víztől kicsavarva dolgozunk tovább vele. A vadzöldségeket összevágjuk és a reszelt sárgarépával együtt vajon megpároljuk. Ebből teszünk  a tésztába, tulajdonképpen lehet kevesebbet is, vagy ízlés.szerint bővebben az alaptöltelék túró mellé.

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk (nem szabad sokáig gyúrni) majd hűtőbe tesszük úgy fél-egy órára felhasználásig. Miközben pihen a tészta, összekeverjük a tölteléket. A tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, majd egy pite- vagy tortaformát kibélelünk vele beleszórunk egy ek kukoricadarát, majd beletöltjük a tölteléket. A tetejét bőven megszórjuk magkeverékkel és előmelegített sütőben megsütjük. Kihűlés után a mártogatóval tálalható.

Sárga gévagombás, füstölt fetás, pirított zöldségsaláta

$
0
0
A sárga gévagomba élénk színei jól mutatnak egy finom, színes, pirított zöldségsalátában is.


Elkészítés:

Két kisebb tenyérnyi gévagombát csíkokra vágtam, egy jó nagy maroknyi podagrafüvet,
medvehagymalevelet, csalánt vegyesen, kevés hagymaszagú kányazsombort és kevés, inkább zöldfűszer mennyiségű kereklevelű repkényt is apróra vágtam. Mindezeket kevés mangalicazsíron, egy friss felkarikázott zöldfokhagymával, kevés házi sonkakockával, pici sóval, valamint a gévagombával együtt serpenyőben, kevergetve pirítottam úgy 20 percet (gombát ennyit kötelező). Ezután kivettem a serpenyőből, amiben külön két nagyobb szelet, kockára vágott céklát pici mangalicazsíron, egy gerezd fokhagymával, citromos borssal, szurokfűvel, pici citromos kakukkfűvel roppanósra pirítottam. Amikor készen volt, összekevertem a gévás levélzöldségekkel és a közben felvágott, füstölt fetasajt kockákkal. Tálaláskor még pár kereklevelű repkény virágot szórtam a tetejére. Kész, szép, finom.

gévagomba az Erdőkóstolóblogon

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Sült karaj podagrafüves, medvehagyma terméses hajdinakörettel

$
0
0
A medvehagymaszezon végén a zöld, még puha termésből csemegézhetünk. Frissen, kis mennyiségben jó ráharapni egy salátában, köretben, és kapriszerűen savanyítható is. 


Elkészítés:

A karajt sütőben, tepsiben sütöttem. A hajdinát előzetesen beáztatva, sós, babérleveles vízben megfőztem. A podagrafüvet összevágtam és medvehagyma zöld termésével együtt, nyersen kevertem a hajdinához.

Készült hozzá a nagyon kedvelt zöld szósz is, amiben tejfölt, pici majonézt, esetleg fetasajtot és apróra vágott levélzöldségeket keverek vagy turmixolok össze. Fűszerei só, bors, és ha nincs benne medvehagyma, akkor pici fokhagyma is.


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Százszorszép (Bellis perennis) a konyhában

$
0
0
A százszorszép igen gyakori, jól felismerhető, apró, de bőven gyűjthető salátanövény, virága pedig ehető salátadísz. Mindenféle gyepben megtalálhatjuk. Kellemes ízű, nem, vagy csak kissé kesernyés, finom, vadzöldség.



Gyűjthető, ehető növényi részek: tőlevélrózsa virágzás előtt, bimbók, virágok
Gyűjtés:szinte egész évben
Felhasználás:Nyersen és főzve is ehető. Tavaszi, virág nélküli tőrózsái egyben kiszedve madársalátához hasonló salátaként ehetők magukban vagy más zöldséggel keverve. Virágai tehetők salátába, szendvicsre ehető dísznek. Érdekesség a bimbóiból kapri szerűen készíthető, sós savanyúság, a hamiskapri is.

Táplálkozási érték, hatások: Levelei és virágai is nyálkaanyagokat, keserűanyagokat tartalmaznak. Emésztésserkentő, köhögéscsillapító és enyhe hashajtó hatásuk is ismert. 



Erdei mályva (Malva sylvestris) finom, egészséges vadzöldség a konyhában

$
0
0
Szinte egész évben és bőségesen friss salátával láthat el bennünket az erdei mályva. A mályvafélék családjába tartozik, a hozzá hasonló és legalább nevében jobban ismert papsajtmályvával (Malva neglecta) egyetemben, mely utóbbi faj szintén ehető. Az erdei mályva üde, tápanyagban gazdag, meszes talajú gyepekben él, és gyakori faja a parlagoknak is, valamint sokféle, egyéb gyomos területen is megjelenik a települések környékén. Kőfalak, kerítések mentén, árokpartokon, füves udvarokban. Bár nevében erdei, erdőkben szinte sosem találjuk. 


Leírása:Kétéves vagy évelő növény, általában felegyenesedő, telente inkább elfekvő szárú.  Gazdagon elágazó hajtásrendszere  egy méternél is magasabbra nőhet, és mindig, télen is találunk rajta friss salátának, levélzöldségnek való hajtásokat. Levelei kerekded szív- vagy vesealakúak, ujjasan behasítottak. Júniustól akár késő őszig is virágzik, élénk sötétrózsaszín virágai igen dekoratív, ehető díszek. A virágzat a felső levelek hónaljában álló bogas levélhónalji forgó. Termése korong alakú, a csészelevelekből kibontva 9-11 cikkre vagyis 9-11 résztermésre szedhető szét. Rokonának a papsajtmályvának a virágai halvány rózsaszínűek, szinte fehérek, levelei pedig alig tagoltak.
Gyűjthető, ehető részek: A fiatal levelek nyersen, az idősebbek főzve ehetők. Virágai és zöld, éretlen termése is ehető.
Gyűjtése:Mindig a fiatal leveket szedjük csak, a virágokat pedig egyenként gyűjtsük, tövet megkímélve, mert egész évben elláthat bennünket. A virágokat lehetőség szerint közvetlenül a felhasználás előtt szedjük csak, mert gyorsan elhervadnak.
Felhasználása:A fiatal levelek nyersen, az idősebbek főzve ehetők. Virágai és zöld, éretlen termése is ehető; a terméskorongok savanyúságként készítve is használhatók. A levelek leves sűrítésre, a virágok ételfestésre is alkalmasak.
Táplálkozási értéke, hatásai: A levelek A, C és E vitamint tartalmaznak és nagyon erős antioxidáns hatású anyagokat is kimutattak bennük; antiszeptikus hatását is ismerik. A virágok több, a levelek valamivel kevesebb nyálkaanyagot tartalmaznak. A nyálkaanyagok, bevonják a gyulladt nyálkahártyákat, így csökkentik a köhögési ingert, és enyhítik a gyomorhurutos tüneteket. Gyógynövényként még egyéb hatásai is ismertek. Fontos, hogy a nehézfémeket és a nitrátokat is képes koncentrálni, ezért szennyezett vagy trágyázott helyeken ne szedjük!

Figyelem, fontos: A növény a nehézfémeket és a nitrátokat is képes koncentrálni, ezért szennyezett vagy trágyázott helyeken ne szedjük!

mályvás receptek itt

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Bodzavirágos zöldkoktél

$
0
0
zöldkoktél mindig finom és egészséges, ha van friss bodzavirág, azzal ízesítve még finomabb. 

Elkészítés:

A bodzavirágok ízét, sok virágot használva, hideg vízben kiáztattam, majd az ízes vizet összeturmixoltam levélzöldségekkel és almával. Kell hozzá jó ízű levélzöldség, én savanykás íze miatt vadsóskát vagy kerti sóskát mindig teszek, a másik fontos valami édes, pl édes alma. Aztán még mehet bele, ami van: csalán, spenót, podagrafű, csabaíre, tyúkhúr, fehér libatop, kövér porcsin, a keserűekből (pitypang, cickafark, útifű) keveset. Ha kész a turmix, kóstolgatjuk, ízestjük, hígítjuk, ha kell, és vagy rostosan vagy átszűrve isszuk.

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Bodzavirágos, gyömbéres, hideg almaleves

$
0
0
A fekete bodza virága a legfinomabb tavaszi fűszerek egyike. Ízeit érdemes minél töményebben kiáztatni. Ez a leves is így készült.


Elkészítés:

A bodzavirágtányérokat hideg vízbe tettem, jó sok virágot, hogy minél ízesebb legyen. Hűtőben állt egy fél napot, majd ebben a bodzás vízben, néhány pici szeletke gyömbérrel még fűszerezve, sűrű almalevest főztem. Ízlés szerint édesítettem, picit sóztam. Habarás nélkül behűtöttem, majd egy kisebb adag hideg, bodzavirágos vízzel kicsit hígítottam. Tálaláskor friss bodzavirágszirmokkal szórtam meg.


Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Vaníliás akácvirágfánk és bodzavirágfánk baracklekvárral

$
0
0
Bornemissza Anna 1680-ban készült szakácskönyvében a "Borzavirágos tészta vajban sütve", így készül: "Csinálj tésztát tyúkmonnyal s édestejjel. Végy borzavirágot, mosd meg, s mártsd a tésztába. Tedd forró vajba, s forgasd meg, hogy jól megsüljön. Add fel melegen, hintsd meg nádmézzel."

Szóval ezek szerint is, igen régóta kedvelt csemege a bodzavirágfánknak nevezett, palacsintatésztában sült bodzavirág, és hasonlóképp készíthetünk akácvirágfánkot is, ami ha lehet, még finomabb.


Elkészítés:

Bodzavirágtányérokat és akácvirágfürtöket szedünk, majd sűrű palacsintatésztát keverünk, tojásból, lisztből, tejből, pici sóval. Én a palacsintatésztában kb. negyed mennyiségben rizsliszttel helyettesítettem a finom búzalisztet, és egy jó félórát állni a hagytam sütés előtt, majd belemártottam a virágfürtöket és forró olajban mindkét oldalukat ropogósra sütöttem. Bornemissza Anna idejében nem volt olaj, vajban sütöttek sok mindent, abban sütve is kipróbálható. Tálalni még forrón kell. Vaníliás cukorral megszórva, baracklekvárral ettük. Fahéjas vagy kakaós cukorral megszórva is finom.

Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Majonézes, fetás, tojásos, vadzöldséges gévagombasaláta medvehagymás, vajas komlóspárgával

$
0
0
Gévagombásételből az utóbbi időszak talán legjobbika nekem ez a gévagombasaláta, sőt nem csak nekem, mire észbe kaptam, alig maradt belőle.


Elkészítés:

Vajas komlóspárga: Egy jó csokornyi komlóhajtást szedtem, amit egy szűrőtálba téve, lefedve, forró víz felett megpároltam. Tálalás előtt ksi fokhagymával és medvehagyma zöld termésével együtt egy serpenyőben felolvasztott vajon átforgattam, picit sóztam, majd tálaláskor füstölt fetasajt kockákkal is megszórtam.

Majonézes gévagombasaláta: Tejfölből és majonézből, pici sóval, borssal, pici édesítéssel finom szószt kevertem. Úgy két tenyérnyi friss fiatal gévagombát apró kockákra vágtam, és sós, fokhagymás vajon alaposan lepirítottam, majd hagytam kihűlni. Csabaíre vérfüvet és podagrafüvet szedtem még, egy fél csokorral, és szedtem még az éppen termőre fordult medvehagyma zöld, puha terméskéiből is. Mindezeket megmosva, apróra vágtam. A medvehagyma termés maradhat egyben is annyira jó ráharapni. Két tojást keményre főztem, kihűtve azt is kockákra vágtam, és kockára vágtam még egy szeletnyi füstölt fetasajtot is. A gévagombát, a tojáskockákat a vadzöldségeket és fetát mind belekevertem a majonézes tejfölös szószba. Mennyei. Vajas komlósprárgával tálaltam.



Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,


Viewing all 619 articles
Browse latest View live